Tegnap este a forduló utolsó meccsén lépett pályára Csapatunk. Ellenfelünk a tabella sereghajtója a Reaktivált Gének voltak. Egész tűrhető volt a pálya talaja, de a délután eső következtében itt-ott még nedves volt a beton. Délelőtt Gorán és Csabi jelezte távolmaradását, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de győzelmi kényszerben léptünk pályára. Az ős-Vastüdős Bogi jelent meg kezdésre.
Zsolti - Wundi - Pali - Branko, Zoli - Bö kezdőötössel léptünk pályára. Masszív védekezésből gyors kontrákkal próbáltunk operálni. Kívülről is látszott, hogy sebezhető az ellenfél védelme. Egy gyors összjáték után Branko megszerezte a vezetést (1-0). Két és fél meccs, majdnem 90 perc után sikerült gólt szereznünk! Megérkezett a Tábor, így már egy kis hangulat is kialakult a pálya szélén. Szerencsére nem vesztettük el a fejünket és továbbra is zártan védekeztünk, csak távoli lövésekkel próbálkoztak a Gének. Bö harciasan labdát szerzett, meghúzta az alapvonal felé, majd középre tette, ahol Zoli egyedül érkezett és csak a kapuba kellett tessékelnie a lasztit (2-0). Felrobbant a pálya Vastüdős része! A Reaktiváltak továbbra sem tudtak mit kezdeni betonvédekezésünkkel. Hihetetlen mennyiséget futottak játékosaink! Közülük is ki kell emelnünk Bö-t! Mindenki tudja, hogy miért...
A második félidőt kapott góllal indítottuk. A Csapat az öltözőben maradt, így védelmünk egy pillanatra kihagyott és ezt ellenfelünk góllal büntette (2-1). Pár percig nagy nyomás nehezedett kapunkra, de veszélyes helyzetet szerencsére nem sikerült kialakítaniuk. Kibírtuk a nyomást és folytattuk rövid passzos játékunkat. Ennek hamarosan meg is lett az eredménye! Egy gyönyörű labdaszerzést követően, rövid passzokkal az ellenfél hatosának területére értünk, ahol Pali üresen várta a labdát, amit a kapu közepébe bombázott (3-1). Szükségünk volt erre a gólra, mert megnyugodott a Csapat. A Reaktivált Gének mindent egy lapra feltéve próbáltak támadni, mi csak a védekezéssel törődtünk, mert csere hiányában többre nem futotta. Sikerült kihúznunk a maradék időt, így több, mint egy hónap után újra győzelmet ünnepelhettünk. A győzelem jutalma a Zoli által hozott bor volt, ami rövid időn belül el is fogyott!
A mérkőzés legjobb Vastüdő játékosa: Bö.
Ez a győzelem a CSAPAT diadala volt! Azért Bö-t ki szeretném emelni, mert 40 percet végig gürizett és ismerve erőnlétét, ez fantasztikus teljesítmény! Ehhez külön gratulálok! Nagyon megijedtünk, hogy csere nélkül kell megvívni ezt a csatát, de ezt a hátrányt lélektanilag a magunk javára tudtuk fordítani. Szerencsére jó időben tudtuk lőni a gólokat, de ehhez kellett a fegyelmezett védekezés, amit Zsolti - szokás szerint - tökéletesen irányított. Egy kicsit megijedtem, amikor a második félidő elején gólt kaptunk, de a Csapat hamarabb megnyugodott, mint én. Úgy gondolom, hogy még lehetett volna helyzetet kialakítani, de akkor hátul nagyon kinyílunk és csere nélkül ez életveszélyes lett volna. Most még örülünk a mai győzelemnek, de holnaptól már csak a következő meccsre készülünk. Azt úgy is mindenki tudja, hogy számunkra a szezon másik rangadója következik és elsősorban nem azért, mert egy topcsapat ellen játszunk! Hajrá Vastüdő! - nyilatkozta a manager.
Köszönjük a Tábor jelenlétét! Veletek minden jobban megy! Jövő héten is várunk mindenkit szeretettel, hiszen Csapatunk a névbitorlók ellen játszik!
Hajrá Vastüdő!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek