Hétfő este az azonos pontszámú Los Ganadores csapatával játszottunk. A sátort elbontották, azonban az erős szél miatt eléggé hideg volt. Bosszankodtunk, hogy nem hoztuk előbbre a 3. félidőt. Sajnos sérültjeink nem épültek fel, így újra csak két cserével tudtunk kiállni. Ez annak fényében tűnt kevésnek, hogy ellenfelünk létszáma elérte a tíz főt és hozzánk képest gimnazistáknak tűntek. A piros mez csak ráadás volt...

Balázs - Peti - Pali - Vércse, Áron összeállítással nyitottunk, Bö és Tusy a kispadon fagyoskodott. Finoman fogalmazva sem kezdtük jól. Három perc után 5-6 eladott labdánál tartottunk, ez pedig nem sok jóval kecsegtetett. Ellenfelünk vezető gólja nem is váratott sokat magára, egy átlövés - egy gól (0-1). A korábbiakkal ellentétben a bekapott gól nem ébresztette fel a Csapatot. Továbbra is távol álltunk a támadóktól, labdát nem tudtunk szerezni, előre játékunk szinte nem is volt... Ha sikerült valamilyen támadásféleséget indítanunk, akkor a pontatlan passzok, rossz cselek akadályozták meg a komolyabb gólszerzési lehetőséget. Mivel védelmünk továbbra sem állt feladata magaslatán ezt kihasználta a Los Ganadores és megduplázta előnyét (0-2). Semmilyen felállásban nem sikerült maradandót alkotni, de volt egy Palink, aki egy kósza támadásból - kissé kisodródott helyzetből - kapura tűzte a labdát, ami a hálóban kötött ki (1-2). A rúgott gól ellenére nem pörgött fel a Csapat, nem tudtuk rendezni a sorokat és a félidő utolsó perceiben a piros mezesek visszaállították a két gólos különbséget (1-3). Nem rajtunk múlt, hogy nem lett több...

A második félidő elejét megnyomtuk, beszorítottuk az ellenfelet (a mindent elsöprő Vastüdő-rohamok elmaradtak), de az eredményen nem tudtunk változtatni, ennek megfelelően szép lassan a játék irányítását is elvesztettük. A Los Ganadores sem erőlködött, Balázs azért védett egyet-kettőt, de ez sem volt elég arra, hogy - köszönhetően a számolatlan labdaeladásunknak - még két gól berámoljanak (1-5). Ekkor szemmel láthatólag megnyugodtak, mi pedig rátettünk egy lapáttal (az addigiakra nem volt nehéz). Vércse oldalberúgását Bö rúgta a hálóba (2-5). Mentünk tovább, szerettünk volna kozmetikázni az eredményen, így hátul is nagyobb helyek maradtak, Balázsnak többször kellett közbeavatkoznia. Három-négy perc maradt, amikor egy már-már hagyományosnak mondható Peti-figurával közelebb lopóztunk (3-5). Ettől a góltól kezdve hitte el a Csapat, hogy meglehet a pontszerzés. Mentünk, daráltunk tovább és másfél perccel a vége előtt Vércse lőtt, már csak egy volt közte (4-5)... Azonban az egyenlítésre már nem jutott idő...

A mérkőzés legjobb Vastüdő játékosa: G Úr.

Talán történelmünk egyik leggyengébb mérkőzésén vagyunk túl. Egyáltalán semmi nem jött össze... Az összes játékos elkövetett legalább egy szarvashibát és azért nem vagyunk annyira jók, hogy négy perc focival tudjunk pontot szerezni. Az egyik játékosunk fogalmazta meg ezt a legtalálóbban, miszerint: ha sikerült volna az egyenlítés, akkor az a foci megcsúfolása lett volna... Kívülről nézve egyszerűen katasztrófa volt a játékunk, pedig az ellenfél nem csinált semmi különöset... Ha csak 10-15 percet tudunk olyan fordulatszámon pörögni, mint az utolsó négy percben, akkor meggyőződésem, hogy simán kellett volna nyerni ezt a meccset. Viszont a sportban nincs ha-val kezdődő mondat, így ezt a produkciót a lehető leghamarabb el kell felejteni. Fel nem juthatunk, ki nem eshetünk, így a további meccseken az önbecsülésünkért játszunk. Nem lesz könnyű! Hajrá Vastüdő! - mondta a manager.

Nem lenne szép látvány a hátsó régióban zárni a bajnokságot!

Vastüdő Sajtószolgálat