Hétfő este Csapatunk számára is elkezdődött a bajnokság. Első ellenfélként Fortuna a Rapid Tiplit sodorta utunkba, múlt héten még nagyon elvertük őket, de most már tétmeccsen kellett bizonyítani, hogy jobbak vagyunk náluk. Szerencsére mindenki tudta úgy időzíteni programját, hogy el tudjon jönni a mérkőzésre. Több Szurkolónk is tiszteletét tette ma, amit nekik ezúton is köszönünk! A szakmai stáb egy része a mérkőzés előtt ellenfélnézőben járt, így hat csapatot tudott megfigyelni. Ezek később még magasztosabb célt fognak szolgálni!
A sok játékosnak köszönhetően két sorral és +1 emberrel tudtunk kiállni. Balázs - Tusy, Pali - Vércse - Csabi összeállítással kezdtünk, míg Branko, Zoli, Bö, Áron és Peti az oldalvonal mellett melegített. Magunkhoz ragadtuk az irányítást, de komolyabb ziccert nem tudtunk kialakítani, míg a helyzetecskékeinket Rajs magabiztosan hárította. A sorcserének is köszönhetően magasabb sebességi fokozatba tudtunk kapcsolni. Így egy megszerzett labdával Branko megindult és okosan a hosszúba gurított (1-0). A gól hatása meghozta az önbizalmunkat is, így már bátrabban lövöldözhettünk, de ez nem vezetett eredményre. A védelem magabiztosan állt a lábán, bár Balázsnak koncentrálnia kellett egy-két lövésnél.
A szünetben rendeztük a sorokat, ennek is köszönhetően egyre nagyobb fölénybe tudtunk kerülni. Rajsnak már két-három bravúrt is be kellett mutatnia az eredmény tartása érdekében. Azonban egy megpattanó labda Zoli elé került, neki pedig nem okozott gondot a hálóba továbbítani a laszit (2-0). Ettől egy kicsit megnyugodtunk és a Rapid Tipli kapusának okoztunk egy pár kellemetlen percet. Azonban a kihagyott helyetek, ziccerek megbosszulták magukat. Egy jobb oldali szögletet követően nem tudtuk felvenni a berobbanó embert, így megszületett Rajsék szépítő találata (2-1). Nem estünk kétségbe, folytattuk játékunkat, így növelni is tudtuk előnyünket. Egy - az ellenfél kapuja előtt - megpattant laszti, Áron a közelben ólálkodott és növelte előnyünket (3-1). Hiába a nagyobb labdabirtoklás: vagy Rajs védett, vagy játékosaink ne céloztak pontosan. A meccs eredménye nem változott, lesz ez még jobb!
A mérkőzés legjobb játékosa: a Szurkolók.
Először is gratulálok az ellenfélnek, mert sokkal jobban játszottak, mint a múlt héten. Mi viszont nem játszottunk jól, lehet, hogy túl sokan voltunk (elereszt egy félmosolyt - szerk.). Ez eléggé idény eleji forma volt, így biztos vagyok benne, hogy biztosan tudunk fejlődni, mint egyéni, mint csapat játékban. Több gólt is rúghattunk volna, de Rajst a legtöbb esetben nem tudtunk átverni. Szerencsére a rangadót megnyertük, így mostantól csak a következő mérkőzésre szabad koncentrálni! Láttuk egy pár ellenfelünket így azt mondhatjuk, hogy élet-halál harc lesz az első két feljutó helyért. Hajrá Vastüdő! - nyilatkozta a manager.
Nyomatékosan kérjük a Médiaosztályt, hogy változtassa a tabellát elérési útvonalát és legyen egy új archívum a tavalyi eredményeknek!
Hajrá Vastüdő!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek