Mint ismert, a Reaktivált Gének elleni mérkőzés után Farkas Áron, a Vastüdő védője bejelentette, hogy Nürnbergben folytatja pályafutását. A hivatalos kommüniké szerint a Klub és Áron is jól jártak az üzlettel, azonban felmerültek kósza hírek, miszerint nem teljesen őszinte a Klub közleménye.
A www.WorldWideVastüdő.com nemzetközi Vastüdő-fansite értesülései szerint Áronnak nemzetbiztonsági okokból kell elhagynia a Vastüdőt. Nürnbergben ugyanis a bevándorló törökök körében népszerű Atatürk FC Nürnberg csapatának szurkolói megfenyegették a polgármestert, miszerint ha nem igazolják le a Vastüdő klasszis játékosát, pokolgépes merényleteket hajtanak végre a városban.
A német terrorelhárítás konzultált a magyar kollégákkal, akik megkeresték a Vastüdő tulajdonosát és magát a játékost is. A Vastüdő játékosaira rendszeresen vadászó paparazzi (aki korábban már Tusy-t is megtalálta egy Madonna koncerten) lencsevégre kapta Áront, amint 2011. március 3-án megbeszélést folytat a volt Nemzetbiztonsági Hivatal (ma már AVH) épületében. A képen jól kivehető az ablakon keresztül, amint Áron egy névtelen német terrorelhárító tiszttel tárgyal. Hogy mivel vették rá játékosunkat az együttműködésre, egyelőre ismeretlen, erről nincsenek információink.
A Klub Tulajdonosa - aki jelen pillanatban Szingapúrban tartózkodik - nem kívánta kommentálni értesüléseinket. Előreláthatólag saját biztonsága érdekében maga az érintett is tagadni fogja a tényeket. Amint új fejlemény van, frissítjük cikkünket!
Bulvártüdő
Utolsó kommentek