Szurkolóink hívták fel a figyelmünket a fociaköbön.hu értesülésére, mely szerint a napokban "bálványok dőlhetnek le" a fogadási botrány miatt. A jól értesült lap szerint őrizetbe vehetnek három ismert játékost. A portál által csatolt képen a "Legfiatalabbnak" titulált játékos egyértelműen Vastüdő mezben feszít. Bár az arca el van takarva, az látszik, hogy mindenképpen rövid, barna hajú fiatalemberről beszélhetünk, így természetesen azonnal megindultak a találgatások a titokzatos bundázó kilétével kapcsolatban.
A WordlWideVastüdő.com nemzetközi szurkolói honlap egyik fórumán egy Zoli4Ever nicknévvel rendelkező fórumozó felhívja a figyelmet, hogy a képen egyértelműen csapatkapitányi karszalag látható, így szinte biztos, hogy Tusiról van szó.
A szurkolók elő is bányásztak egy korábbi, gyanúsnak vélt mérkőzést, melyen 2-2-es döntetlen született a TFSL-Tekergő ellen. Zoli4Ever idéz is a mérkőzés beszámolójából egy gyanús eseményt:
A félpályánál Tusy - három ember között - megpróbálta indítani a két szélen üresen futó Vércsét és Brankot, de rosszul találta el a labdát, amibe így beleléptek és rögtön megkontrázták az akciót, amit tökéletesen játszott ki a Tekergő (1-2).
Egyes szurkolói vélemények szerint ugyanakkor az illusztráció hibás, és valójában egy másik Vastüdő-játékosról van szó, aki hamarosan elhagyja Magyarországot. Biztosat nem lehet tudni, várjuk a további fejleményeket.
Utolsó kommentek