Beszélgetésünket azzal zárja, hogy még egyszer kiemeli: nagyon örül, hogy a csapat fenntartotta számára a helyet, és még soha nem volt ilyen motivált, mint most, ezért ég a bizonyítási vágytól. Fölösleges dolog hangsúlyoznia oly’ nagyon, hiszen süt minden mondatáról az elszántság – az ő fejében kicsit sem jár Szibéria, csak a győzelem és a győzelem. Négyszemközt csapatunk Harry Potterével, aki a hasonlatot a sebhelyes homlokú varázslóval határozottan visszautasítja, ám a bulváros ostromot rendületlenül állja, és természetesen készséggel válaszol minden kérdésre. Így megtudjuk, hogy mi igaz az érdekházasságáról, a winchesteres kötődéséről, elárulja, hogy mennyi gólt ígér a szezonra és hogy mi van a Reichstag alatt…


– Áron, üdv újra itt! Túl vagy egy amerikai, majd egy német vendégjátékon, mi az, ami mindig visszahúz téged a Vastüdőhöz?
– Ez nagyon egyszerű: a vezetőség döntése. Lejárt a kölcsönszerződésem, és ide tartozom. Ide, ahol mindig örömmel játszom.

– Az elmúlt hónapokban Nürnbergben szerepeltél, míg korábban Bostonban. Miben fejlődtél ezen időszakok alatt?
– Ki kell emelni, hogy a tengerentúlon és a Németországban is nagyon színes képzésben volt részem, hiszen a helyi kultúra mellett az amerikaiaknál megismerkedtem a mexikói, latinos felfogással, míg a németeknél volt török, svájci, osztrák, brazil légiós is, s mindez a pörgés és konkurenciaharc talán nem vált hátrányomra. Bostoni tartózkodásom alatt játszhattam például a Harvard pályáján is, nagy élmény volt.

– Olyan vagy kicsit, mint Harry Potter Roxfortban: mindig eltűnsz, majd a legváratlanabb időpontokon és helyeken bukkansz fel. Arra kérlek, hogy jellemezd magad egy kicsit szurkolóinknak!
– A Harry Potter-hasonlatot határozottan visszautasítom! Azt viszont elismerem, szeretném, hogy jobban megismerjék a nevemet. Mivel a többséghez képest később csatlakoztam a Tüdőhöz, még nem alakulhatott ki olyan intenzív kapcsolat köztem és köztük, ami elvárható lenne. Magamról annyit, hogy korábban legtöbbször védőként szerepeltem, de remélem, hogy ebben a szezonban az előrejátékommal és a góljaimmal is a kegyeikbe férkőzöm.

– Meglehetősen furcsa kéréssel álltál elő a szezon előtt, hiszen azzal fordultál a szakmai vezetéshez: ne a védelemben vegyenek számításba.
– Így van. A nürnbergi időszakom alatt előrébb szerepeltem, és ebből jó eredmények születtek. Úgy gondoltam, érdemes ezt megbeszélni, hátha itthon is bejön. Hálás vagyok, hogy az első meccsemen már ebben a szerepkörben bizonyíthattam.

– Játszottál egyébként már korábban csatárt?
– A Cikóban (Tolna megye, akkor másodosztály, Áron szülőfaluja – a szerk.) középpályásként, majd védőként szerepeltem, a középiskola alatt főleg középpályást játszottam, majd a Winchesterben hátul voltam, de barátságos meccseken, edzéseken szinte mindig amolyan támadó szellemű középpályást játszottam legszívesebben.

– Nos, akkor fel kell tennem a kérdést: hány gólt ígérsz a szezonra?
– Van tizenegy meccsünk, így ha lehetőségem lesz elöl szerepelni, akkor nyolc-kilencet reálisnak tartok.

– Kicsit még külső szemlélőként nézve milyennek látod a mostani Vastüdőt?
– Nagyon jó a garnitúra, így külön köszönet érte, hogy fenntartottak egy helyet számomra. Nagyon örülök, hogy nem kerestek új játékost a helyemre. A csapat magja jól ismeri egymást, így az összhanggal nincs gond. Továbbá, az is észrevehető a csapat játékán, hogy a holtszezont nem töltötte tétlenül, hanem edzéseket tartott. Ami nekem egyedül hiányzott korábbról, az a kicsit erősebb külső kontroll, egy olyan edző vagy ilyen típusú ember, aki – olykor keményen – meghatározza az irányvonalat. Legalábbis mielőtt kimentem volna Nürnbergbe, nekem így tűnt. Lehet, hogy ez azóta változott, de akkor olykor eluralkodott az össze-visszaság.

– Egyik erőszakosabb játékosunk Áron-átkot emlegetett azzal kapcsolatban, hogy veled még nem sikerült feljutni. Mit válaszolnál erre a kritikára?
– Csak mert arról az egy feljutásról lemaradtam? A válaszom: velem még soha nem estünk ki!

– Büszkén hirdeted winchesteres múltadat. Mit gondolsz, ez nem veszi ki magát rosszul?
– Ugyan már! (nevet) Amellett, hogy a Winchester–Vastüdő összecsapások voltak a mindenkori rangadók a Pázmányon, a két csapat a legjobb kapcsolatban volt egymással. Én nagyon szívesen gondolok vissza azokra az időkre, hiszen Pázmány-kupát és -bajnokságot nyertem a Winchesterrel. Volt bennem némi tüske amiatt, hogy az akkori csapatkapitányunk átpártolt, emiatt neki soha nem bocsátok meg, de ez már a múlt. (Ezen kijelentés személyeskedő hangvételétől a szerző nyomatékosan elhatárolódik! – a szerk.) Az pedig ugyancsak tény, hogy akkor a Winchester–Vastüdő volt „a” rangadó, hiszen mindkét csapatot a kolesz termelte ki. De úgy vélem, ma már aligha bánt bárkit is a csapatból a múltam, hiszen legjobb tudásommal igyekszem a Tüdőt segíteni.

– Kicsit át kell eveznünk a bulvárvonalra. Elmeneteled idején felröppentek különböző, azóta sem teljesen világos – se nem cáfolt, se nem megerősített – sajtóhírek, miszerint nemzetbiztonsági okokból kellett elhagynod a Vastüdőt és az országot. Mi igaz ebből?
– Hát az egész történet számomra sem világos teljesen, csak a szenzációhajhász Bulvártüdő kreálmánya. Németországi tartózkodásom alatt találkoztam ugyan a német parlament egyik munkatársával, aki mellesleg régi ismerősöm, ő megmutatta a Reichstag alatt található focipályát, ahol a miniszterek (valamint a biztonsági személyzet tagjai) szoktak játszani, de ajánlattételről szó sem volt.

– Értve. Ám még így is maradt bulvártéma, amin csámcsoghatunk: amerikai utad kapcsán egyik játékosunk megjegyezte, egy zsíros szerződésért még érdekházasságra is képes vagy. Reakció?
– Ha szigorúan az időrendet és a tényállást vesszük, akkor ez még igaznak is tűnhet. Ám az azóta eltelt idő bizonyítja, hogy ennél sokkal többről van szó, szóval vigyázni kell az ilyen mende-mondákkal.

– Egyik olvasónk szakértői véleményt kért tőled: ha marektingokokból betörünk a kiskereskedelembe, akkor milyen legyen a Vastüdő-pizza?
– Feltétlenül szalontüdő legyen rajta a feltét! Ez elég ütős is lesz.

– A többiekkel beszélgetve már többször felszínre került a téma, hogy jövőre tíz éves a Vastüdő. Te milyen ünneplést tudsz elképzelni ez alkalomból?
– Először is szerintem a Béla által felvetett edzőtábor nagyon jó ötletnek hangzik, ami ha jól sül el, jövőre is kiváló alap lenne. Másrészt a jubileumon szerintem visszatérhetnénk a gyökereinkhez, és ünnepelhetnénk Piliscsabán. Mondjuk kihívva az aktuális Pázmány-bajnokot vagy egy Jenő-válogatottat.

– Végszó: győzelem vagy Szibéria?
– Erre mit mondhatnék? Egyértelmű, nem?