Július 11-től hétfő esténként összegyűlnek a játékosok (a Tábor tagjaival kiegészülve), hogy egy közös, esti focizással készüljenek a bajnokság őszi idényére. Az eddigi három alkalommal a Csapat nagy része meg tudott jelenni, így elmondható, hogy volt értelme megszervezni az edzéseket.
Augusztus 1-én este lejátszottuk az első edzőmeccset, a Tábor néhány tagja is megjelent (Köszönjük!). A Rapid Tipli volt az ellenfél és 5-3-as félidő után 11(12?)-5-re nyertünk. Az eredményből is látható, hogy a meccs folyamán fokozatosan lendültünk bele, sok szép egyéni megoldás és gól született. A manager elégedett volt az eddigi munkával, bár sokallta a kapott gólok számát, de hangsúlyozta, hogy csak a felkészülés közepén jár a csapat, így még sokat kell azért dolgozni, hogy a bajnokság kezdetére olyan Vastüdő alakuljon, amilyet ő elképzelt.
Eközben Csapatunk vezetői a fokozatosságot figyelembe véve elkészítették a következő hónap menetrendjét:
Edzések*: augusztus: 8., 15., 22.
Edzőmérkőzések*: augusztus: 29. Vastüdő - Rapid Tipli, szeptember 5. Vastüdő - Aljas HFC.
Hajrá Vastüdő!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek