Csapatunk tegnap este megkezdte szereplését az ELTE Ligában. Egy új helyszínen, új felállásban és műfűvön. Első ellenfelünk a B. Ligból kiesett VöröSÖRördögök voltak. Sajnos két játékosunkat nélkülöznünk kellett. A Tábor egy része is megjelent, amint ezúton is köszönünk! Mivel mindkét csapat hivatalos meze a piros és az ellenfélnél nem volt más színű mez, így mi váltottunk fehérre.
Laci - Pali - Branko, Zoli - Bö felállással kezdtünk, míg Vércse Úr, Csabi és Tusy a kispadon várt bevetésre. Tapogatózó játékkal kezdődött a mérkőzés, de az már az elején látszott, hogy extra méretű tüdőre lesz szükség. Egy védelmi hiba után - Bö került hátra, akit simán lefejeltek - előnybe került a vendégcsapat (0-1). Az idő előrehaladtával ráéreztünk a mérkőzés ritmusára, ami által egyre több helyzetet sikerült kialakítani. Sajnos előjött a tavalyi betegség! A legkecsegtetőbb szituációkat sem tudtuk gólra váltani. A félidő hajrájában egy megszerzett labdával Branko a kapuig menetelt és nem hibázott (1-1). Még az egyenlítés hatása alatt voltunk, amikor nem figyeltünk a bal oldalunkon felfutó emberre és ő néhány másodperccel a vége előtt újra előnyhöz juttatta a VöröSÖRördögöket (1-2).
A második félidőben egy támadóbb felfogású Csapat lépett pályára, de a sok technikai hiba és a kommunikáció hiánya miatt nem volt folyamatos játék. Természetesen így is adódtak helyzeteink, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Idővel játékosaink kondija is csökkent, így a szakvezetés változtatni kényszerült és a gyógyulási folyamat vége felé tartó Tusyt is pályára küldte. Egy kontra végén újabb gólt szerzett az ellenfél (1-3). Ekkor már látszott, hogy a hajó elment, de Csapatunk becsülettel küdött. A mérkőzés vége előtt pár perccel újabb gólt kaptunk (1-4). Felrémlett egy nagyobb vereség képe is, de játékosaink megrázták magukat és egy szöglet után Vércse Úr a kapuba bombázott (2-4). Felpapikázódott a hangulat, de a bíró sípszava végett vetett a mérkőzésnek.
A mérkőzés legjobb Vastüdő játékosa: Pali.
Sajnos vereséggel kezdtük a szezont. Kicsit féltettem a védekezésünket, de a mai találkozót elől vessztettük el. A kihagyott helyzetek miatt nagyon bosszús vagyok, mert akkor talán sikerült volna egy szorosabb meccset játszani. Azt látni kell, hogy a mostani erőnlétünk ennyire elég. Két és fél cserével nem lehet lehozni egy meccset. Ebben a sorozatban több játékost kell forgatni, hogy legyen idő szusszanni a padon. Ez már egy magasabb szint. A pályán folyamatosan kommunikálni kell, hiszen csak így tudjuk elkerülni az olyan helyzeteket, amikor egymás elől vesszük el a labdát. A mai meccsen volt egy pár ilyen szituáció. Vércse Úr jól mutatkozott be, de minél hamarabb meg kell szoknia a kispályát és játékostársait. Biztosan tudom, hogy fog ő még ennél jobban játszani! Nem látom reménytelennek a jó szereplést ebben a Ligában, de azt már most láttuk, hogy egy-két csapat magasabb szintet képvisel. Jövő héten mindenképpen javítani szeretnénk! Hajrá Vastüdő! - nyilatkozta a manager.
Köszönjük Szurkolóink jelenlétét! Reméljük, hogy a következő hetekben is hallja hangjukat egész Gazdagrét!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek