A mai napon a forduló második mérkőzését vívtuk az Egyetértés DSK ellen. A kezdés előtt egy órával kaptuk az sms-t a szervezőktől, hogy a Bíró Úr lázasan fekszik otthon (ezúton is mielőbbi jobbulást kíván a Vastüdő csapata és Szurkolótábora!), így nélküle kellett megvívni a csatát. Szerencsére a Csapat teljes létszámban meg tudott jelenni, ellenfelünk egy cserével állt ki.
Zsolti - Gorán - Pali - Zoli, Branko - Wundi alkotta hatosfogat kezdett, Csabi, Bö és Tusy várták a kispadon a lehetőséget. Mezőnyfölényben játszottunk, támadásainkban benne volt a gólveszély, de ezek rendre kimaradtak. Ellenfelünk távoli lövésekkel próbált veszélyeztetni. Pali jól végzett el egy bedobást, ami üresen találta a hosszún érkező Branko-t, aki nem hibázott (1-0). Még ünnepeltük gólunkat, amikor kihagyott a védelem jobb oldala és egy pontos lövéssel kiegyenlített az ellenfél (1-1). Szerencsére támadásban maradt a csapat, aminek meg is lett az eredménye. A cserepadról beszálló Csabi elé került a labda, aki kibrusztolta magának a helyzetet és Bö asszisztálásával újra megszerezte a vezetést (2-1). Kis késéssel Táborunk is megérkezett, akik fantasztikus hangulatot teremtettek. A félidő további részében labdatartásra rendezkedtünk be, de így is sikerült kihagyni néhány helyzetet.
Fordulás után Csapatunk a bajnokság eddigi legjobb tíz percét produkálta. A helyzetek sajnos - már szokás szerint - kimaradtak. Az oldalvonal mellől érezni lehetett, hogy be kell rúgni a harmadik gólt, mert egy szórványos támadás a vesztünket fogja okozni. Két kapufát rúgtunk, Gorán lövése majdnem kettétörte a kapuvasat. A mindent eldöntő gólt nem tudtuk bepréselni. A foci törvényei most is beigazolódtak. Egy perccel a vége előtt, ellenfelünk támadásánál védekezésünk eltolódott, így a jobb oldalunkon üresen helyezkedő EDSK játékos lövése nyomán kialakult a végeredmény (2-2). Elúszott a három pont...
A mérkőzés legjobb Vastüdő játékosa: Gorán.
Ezt egyszerűen nem hiszem el. Hihetetlen, hogy nem tudunk a végső sípszóig koncentrálni. Akkor kaptuk a gólt, amikor már nem volt időnk támadni. Nagyon sajnálom a Csapatot. De így jár az, aki kihagy egy tucat helyzetet. Ellenfelünknek talán ha öt helyzete volt és ebből rúgtak két gólt. A mi helyzeteinket össze sem tudom számolni. Ezen a meccsen volt egy olyan periódusunk, amikor annyira jól játszott a Csapat, hogy azon még én is meglepődtem. Ma még rágódhatunk ezen az eredményen, de holnaptól már a következő meccsre kell koncentrálni. Csak két hét múlva játszunk, de azon a meccsen mindenképpen meg kell szereznünk a győzelmet. Ezt a fantasztikus Tábort nem szabad cserben hagyni! - nyilatkozta a manager.
Nézzük pozitívan a mai meccset. Még veretlenek vagyunk!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek