Értékeljük és osztályozzuk csapatunk tagjainak éves teljesítményét. Csak azokat osztályoztuk, akik a mérkőzések legalább felén játszottak:
Zsolti: egyszer-kétszer a frászt hozta a csapatra, de hatalmas bravúrjaira is emlékezünk. Teljesítményéről mindent elmond, hogy 11 góllal hozta le a bajnokságot, ebből 5-t a Pindúroktól kapott. (4).
Gorán: posztjából adódóan főleg hátul teljesített kimagaslóan, de az ellenfél kapuját is háromszor bevette. Feljutásunk egyik letéteményese. (4,5).
Tusy: szinte minden meccsen akadt bizonytalansága (főleg a mérkőzések első harmadában), amit egy rutinos csapat ki tudott volna használni. Megszerezte első góljait a bajnokságban. (3,5).
Pali: középpályánk egyik motorja. Amíg bírja "vastüdeje", addig robotol a pályán. A kelleténél többször bóklászik előre, de ez ebben az idényben belefért. (4).
Csabi: időben ő játszott a legkevesebbet, de két nagyon fontos gólt lőtt. Többször meg kellene állítania az ellenfél akcióit. (3,5).
Zoli: próbál kimászni abból a gödörből, amibe a tavalyi évbe belekerült. Néhány gól a lábában maradt. (4).
Branko: hatalmas nyereség volt a leigazolása, középpályán másik motorja. Feljutásunk egyik letéteményese. (4,5).
Bö: az apró gólok nagymestere. Amit elvárunk tőle, azt hozza. Néhány gól a lábában maradt. (4).
Wundi: tehetsége vitathatalan, méltó utóda példaképének. Reméljük, hogy jó sorozata nem szakad meg. Feljutásunk egyik letéteményese. (4,5).
Csapatunk átlaga: 4,06.
Játszottak még:
Tomi: elfoglaltsága miatt csak néhány meccsen tudott jelen lenni. Ha itt lesz Pesten, erősségünkké válhat.
Peti: el kellene még egy jó védő a csapatban, de ehhez meg kell oldania az állandó meccsrejárást.
Laci: nagyon jó helyettesítette Zsoltit a kapuba. Ha nincsenek kapusaink, akkor jó, hogy rá számíthatunk.
Taki: munkahelyi elfoglaltsága miatt csak a utolsó meccsen játszott.
Áron: idegenlégióskodásra adta a fejét, de tudja, hogy visszavárjuk.
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek