Csapatunk mai ellenfele az utolsó helyen szerénykedő, ám a múlt fordulóban a Pindúr Pandúroktól csak egygólos vereséget szenvedő MVLL csapata volt.
Időben sikerült kapust szerezni Rácz Laci személyében, így két cserével tudtuk kiállni (újra itt volt Peti). Két fővel Szurkolótáborunk is képviseltette magát a mérkőzésen (a törzstagnak számító Heni és a Táborba most belépő Móni (aki nem tudná: Gorán felesége).
A Laci - Gorán, Tusy - Branko, Zoli - Wundi hatossal kezdtük a harcot. Az első gólra nem is kellett sokat várni. Egy szép összjáték után Wundi a jobb felsőbe bombázott. A folytatásban is támadásban maradtunk, az ellenfél csak elvétve tudott labdába érni. Egy szokásos, Wundi-féle kibrusztolt labdaszerzés után, egyedül fejezte be az akciót (élményszáma menő gólt rúgott: bal lábbal - nemes egyszerűséggel - átemelte a kifutó kapuson a lasztit). Így 2-0-s vezetéssel vonult szünetre Csapatunk.
A taktikai értekezleten egy mondatfoszlányt sikerült elkapnunk: "Hajtsuk meg őket! Egy gólt még kell rúgnunk".
Csapatunk tagjai szófogadó focisták, így ott folytatták, ahol az első félidőben abbahagyták. Már a félpályán letámadtuk az ellent, így sikerült több kontrát is vezetni. Sajnos nem mindegyikből lett gól, de Wundi megszerezte harmadik gólját és Branko egy szöglet után volt eredményes. Már 4-0 állt a láthatlan eredményjelzőn.
Legeredményesebb játékosunk cserét kért (már nem is jött vissza), így adva esélyt azoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Ezzel játékunk nem tört meg, próbáltunk még több gólt szerezni. Egy kapu előtti kavarodás után ez Goránnak sikerült. Az MVLL játékosai ezt nehezményezték a bírónál (kapustámadás címén), de ő ellentmondást nem tűrően középkezdést rendelt el. A maradék játékidőben is megvoltak a helyzetek, de gólt már nem tudtunk szerezni.
A játék egyoldalúságát kapusunk mondta ki legszellemesebben: "Azért imádkoztam, hogy védenivalóm legyen!"
Összegezve elmondhatjuk, hogy alaptalan volt a mérkőzés előtti félelem és megérdemelt győzelmet arattunk.
Bízzunk benne, hogy két hét múlva - a Pindúr Pandúrok ellen - ugyanilyen játékot produkál a Csapat!
Heni készített fényképeket a mérkőzésről, amint tudjuk, azokat közzétesszük a honlapon.
Hajrá Tüdő!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek