Tegnap este az ismerős El Nino ellen lépett pályára Csapatunk. Bíztunk abban, hogy az előrejelzések nem igazolódnak be és tökéletes futballidőben tudunk játszani. Ezen kívánságunk teljesült, ugyanis a fiúk már a bemelegítésnél alaposan leizzadtak. Sajnos több sérültünk is volt, így csak két csere állt rendelkezésre.
Balázs - Wundi, Tusy - Branko, Zoli összeállítással kezdtünk, Bö az oldalvonal mellett melegített, míg Csabi már a kezdő sípszó után érkezett meg. Meglepetéssel kezdődött a mérkőzés, ugyanis a megszokottaktól eltérően mi irányítottuk a játékot, meglepően jól. Ellenfelünk csak elvétve jutott el a kapunkig és akkor sem tudott veszélyes szituációt kialakítani. Mi több lövést megeresztettünk az El Nino kapusának irányába, de mivel ezek rendre középre mentek, ezért a portás a próbálkozásokat könnyű szerrel hárította. Benne volt a levegőben a vezető gólunk, amit egy összjáték után meg is tudtunk szerezni. Egy szabadrúgás után Wundi hosszan indította Branko-t, aki így csak ballal tudta meglőni a labdát, ami a meglepett kapus mellett a rövidbe hullott (1-0). Megérdemeltük! A vezetés tudatában sem álltunk le, daráltunk tovább. Ennek eredményeképpen rúgtunk egy ordító kapufát, de több ziccert is kialakítottunk, amiket annak rendje és módja szerint ki is hagytunk. A félidő végéig nem forgott veszélyben a vezetésünk!
A szünetben a srácok megbeszélték, hogy az első félidőben látottakat fogják folytatni. Sajnos ebből vajmi kevés valósult meg! A védelmünk elvesztette a fonalat, így ellenfelünk több helyzetet is ki tudott alakítani. Néhány alkalommal Balázs parádéja mentett meg minket az egyenlítéstől... Egy óvatlan támadásvezetés közben - félpályánál - labdát vesztettünk, amiből lekontrázott az El Nino és a kialakult helyzetet már nem hibázták el (1-1). Sokkhatásként ért ez a gól! Ettől egy kicsit megzavarodtunk, a zöld mezesek pedig megérezték, hogy itt a lehetőség megnyerni a meccset. Ennek szellemében folytatták a támadásaikat, de ezek nem okoztak különösebb veszélyt. Nem úgy, mint a szokásosan eladott labda a félpályánál... A kontra végén egy oldalpassz, ami üresen találja a támadót, neki pedig nincs nehéz dolga az üres kapuba továbbítani a labdát (1-2). Ezt nem hittük volna... Az egyenlítés után, Zoli eszmélt a leggyorsabban és a Wunditól kapott indítást - mi sem természetesebb - átfejelte a kimozduló kapus felett (2-2). Szerencsénkre gyorsan jött az egyenlítés! Azonban az látszott, hogy most az ellenfelünket fogta meg az egyenlítésünk. A lélektani előnyt kihasználva továbbra is támadásban maradtunk. Ennek és Zoli harcosságának köszönhetően rövid időn belül már a vezetést is átvettük (3-2). A maradék játékidőben már egyik oldalon sem alakult ki jelentősebb esemény, így a Vastüdő újabb győzelmet aratott.
A mérkőzés legjobb Vastüdő játékosa: Zoli.
Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Teljesen egy El Nino-Aljas HFC meccs feelingem van. Már az elején láttam, hogy a magas páratartalomnak köszönhetően nagyon tompa a társaság. Így meglepődtem, hogy mennyire kezdeményezően léptünk fel. Sajnos a helyzeteink már megint nem mentek be, aztán egy olyan góllal szereztük meg a vezetést, amit a kispadon ülők - sőt megkockáztatom, hogy a pályán levők - nagy része nem látott. Az első félidővel többé-kevésbé elégedett vagyok. Nagyon sajnálom, hogy a második félidő elején bennmaradtunk az öltözőben. Mind a két gólunkat abból kaptuk, hogy a félpályánál eladtuk a labdát... Még jó, hogy Balázs személyében egy kiváló kapus védi a hálót, mert ebben az időszakban ő tartott minket meccsben. Zoli remek helyzetfelismerése is kellett az egyenlítésünkhöz, majd pedig dacossága a vezetés megszerzéséhez. A meccs további részében nem volt benne a levegőben az egyenlítés, de a 7-es számú játékos balosa elsülhetett volna. Szerencsére a sportban nincs volna, így mi szereztük meg a győzelmet. Bár tény és való, hogy egyáltalán nem játszottunk jól. Ennek a mai meccsnek köszönhetően már matematikailag is alattunk húzták meg a vonalat, de még mindig - bár már csak szintén matematikailag - van esélyünk elcsípni az egyik feljutó helyet. Abban bíztam a szezon elején, hogy az Aljas HFC elleni meccs csak presztízs meccs lesz. Örülök, hogy már nem kell számolgatni! Hajrá Vastüdő! - nyilatkozta a manager.
Ezen a linken - itt - láthatjátok azt, amiről a manager beszélt. A Grund FC vereséget szenvedett az Iron FC-től, így akár a bronzérem (és ezzel együtt a feljutás...) is meglehet!
Jövő hétfőn Aljasok! Nagy szeretettel várjuk a Tábort!
Hajrá Vastüdő!
Vastüdő Sajtószolgálat
Utolsó kommentek